Versünnep 2016 visszatekintő

Kiírás

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszűnhetett dobogni szíve –

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertie die.”

/Pilinszky János/

 

Tóth Árpád születésének 130. évfordulója,

Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója,

Babits Mihály halálának 75. évfordulója,

valamint

az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója

 

tiszteletére,

 

 

Versünnep Alapítványa Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon meghirdeti a

 

 

VERSÜNNEP 2016 Fesztivált.

Kategóriák:

  1. Vers – és prózamondás
  2. Énekelt vers, versmegzenésítés

A nevezéseket beadhatják:

 

Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet.

 

Részletes kiírás:

 

Az 1. kategóriában három mű nevezhető, amely lehet vers, próza, publicisztika.

 

 

A nevezett művek közül:

 

 

A nevezett művek nem haladhatják meg egyenként az öt perc mondási időt.

 

A választott művek szövegét kérjük a nevezéshez mellékelni!

 

Azok jelentkezését várjuk,

 

 

A 2. kategóriában két művel lehet nevezni, komoly vagy könnyűzenei stílusokban.

 

 

A versmegzenésítéseket (önálló zenei kompozíciókat), illetve már megkomponált versmegzenésítések előadóit várjuk. Nevezhetnek zeneszerzők önállóan (ez esetben előadót is kell hozniuk magukkal a versenyre), valamint előadókkal közösen, de saját előadással is. A műveknek a versenyen élő előadásban el kell hangozniuk, kottát nem fogadunk el. Előadóművészek (szóló ének, ének- bármilyen összeállítású kísérettel, vagy együttes, kórus) is jelentkezhetnek saját, vagy más szerzők által komponált versmegzenésítéssel. A versenyre minimum 5, maximum 10 perces műsorral lehet nevezni, a megadott időhatárokon belül tetszőleges számú versmegzenésítéssel. A zsűri zeneszerzői és előadói díjakat is odaítélhet.

A nevezéskor kérjük a megkomponált művek szövegét, időtartamát elküldeni, valamint a produkció előadóit is feltüntetni. Az előadóktól szintén kérjük az énekelt vers szövegét, időtartamát, és a zeneszerző nevét megjelölni.

A jelentkezéskor kérjük, hogy végzettségét, vagy jelenlegi tanulmányainak igazoló okiratát mellékelje. (Együttesek részéről 1 hivatásos igazolást kérünk.)

 

Jelentkezési határidő: 2016. január 31. vasárnap, 24.00 óra.

 

A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk:

 

VERSÜNNEP ALAPÍTVÁNY

1136 Budapest

Pannónia utca 46/a. 1 em. 1.

vagy

versunnep@gmail.com

 

Információt a versunnep@gmail.com, címen kérhetnek az érdeklődők. Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.

 

Az elődöntőkre 2016. márciusában kerül sor, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket.

 

A döntőt 2016. április 10-én, a Nemzeti Színházban

rendezzük.

DÍJAK

 

Minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre.

Civil szervezeteknek szóló kiírás

FELHÍVÁS ISKOLÁK, CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

 

A fesztivál hivatalos programjához az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet, oly módon, hogy vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését a kiírásban szereplő témaköröknek megfelelően. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak lehetőséget kínálunk produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén. Továbbá a kategóriánkénti nyerteseknek 2016 júniusában seregszemlét rendezünk, ahol a résztvevők jutalmakban részesülnek, valamint a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehetnek részt.

 

A részvételhez szintén szükséges a nevezés és szándéknyilatkozat elküldése, a versunnep@gmail.com címre. A nevezésnek a tartalmaznia kell a jelentkező adatait, továbbá, hogy mikor, hol, és milyen korosztályban kívánja a versenyt megrendezni.

 

A nevezési lapot és szándéknyilatkozatot a www.versünnep.com honlapról lehet letölteni.

 

A változtatás jogát fenntartjuk.

A döntő

https://www.youtube.com/watch?v=wPMSqD3I3Ic

Versünnep Fesztivál 2016

DÖNTŐ
2016. 04. 10.
Április 10-én este, a Költészet Nap előestéjén a Nemzeti Színházban tartották meg a Versünnep 2016 Fesztivál döntőjét.

A március folyamán lebonyolított elődöntők eredményeként a végső megmérettetésen 17-en vehettek részt négy kategóriában. (Egyetemista kategória vers- és próza, egyetemista kategória megzenésített vers, professzionális kategória vers- és próza, professzionális kategória megzenésített vers)

A jelenlévőket A. Szabó Magda, a rendezvénynek immár három éve helyet adó Nemzeti Színház stratégiai igazgatója köszöntötte. „Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el”- kezdte beszédét Kolti Helga a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd arról a szolgálatról beszélt, amit a Versünnep Alapítvány immár 11 éve magára vállalt: figyelmünket ha csak rövid időre is, de a versre, ezen belül is a magyar nyelven elmondott versre fókuszálja. Az elnökasszony úgy látja, az elmúlt évek során folyamatosan nőtt az érdeklődők, és azok száma, akik a Fesztiválhoz csatlakoznak, és bízik abban, hogy még sok éven át ünnepelhetjük nem csak a Költészet Napján, hanem az év 365 napján a költészetet és a magyar nyelvet.

A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Gyulányi Eugénia az ország legidősebb színművésze valamint Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla.

 

A Versünnep Fesztivál fődíja:

Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotása, valamint 300 000.- Ft pénzjutalom

LŐRINC TÍMEA

 

A Versünnep Fesztivál különdíja:

50.000 Ft pénzjutalom

ALBERT-NAGY ÁKOS

 

A Nemzeti Színház díja:

  1. Egyetemista kategória:

100.000 Ft pénzjutalom

HUNYADI MÁTÉ

 

 

  1. Professzionális előadók kategória:

2 db tiszteletjegy a 2016-os Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) nagyszínházi előadásaira, valamint meghívó 2 személy részére a Nemzeti Színház 2016-2017-es évadának minden nagyszínpadi premierjére, továbbá felkérés a 2016-2017-es évad egy produkciójában való részvételre.

FERENCZI ATTILA

 

A Budapesti Operettszínház díja:

A megzenésített vers kategória győztesének: fellépési lehetőség az évadnyitó Pesti Broadway Fesztiválon

MÁCSAFEJ ZENEKAR

 

A Magyar Művészeti Akadémia díja:

Különdíj a vers- és prózamondó kategória győztesének: értékes könyvcsomag, valamint a Pesti Vigadó rendezvényeire és a Műcsarnok kiállításaira egy éven keresztül belépési lehetőség

BÁSTI ANDREA

 

A békéscsabai Jókai Színház díja:

A szarvasi Vízi színpadon megrendezésre kerülő Vers a víz felett programsorozatban önálló esttel való fellépési lehetőség

SIMON PANNA és CZIGÁNY JUDIT

 

A Magyar Írószövetség díja:

Értékes könyvjutalom és az Írószövetség irodalmi rendezvényein való fellépési lehetőség

LÁZÁR BALÁZS

 

A Bánffy György Kulturális Szalon díja:

Fellépési lehetőség a Szalon kulturális rendezvényén

OROSZ CSENGE

VARGA KINGA

 

 

Az RS9 Színház díja:

Önálló Est megtartásai az RS9 Színházban

LŐRINC TÍMEA

FERENCZI ATTILA

 

A Széphalom Könyvműhely díja:

Nagyértékű könyvcsomag

BÁCSKAI JÁNOS, BÁLINT ÁDÁM, CZIGÁNY JUDIT, FÜLÖP TAMÁS, GAÁL ATTILA CSABA, KISFALUDY ZSÓFIA, L’AURA, RUTTKAY LAURA, SIMON PANNA, VARGA KINGA

 

Közönség díj:

a Forrás Galéria felajánlása: Rádóczy-Gyarmathy Gábor Garabonciás című egyedi színezett rézkarca

BÁCSKAI JÁNOS

 

 

A Versünnep Fesztivál zsűrijének tagjai:

Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész – a zsűri elnöke

Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész

Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész

Müller Péter Sziámi énekes, költő

Keresztes Attila színművész, rendező, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója

Rubold Ödön Jászai Mari díjas színművész

PLAKAT_versunnep2016_donto

PLAKAT_VERSUNNEP2016_elodonto_operett

PLAKAT_VERSUNNEP2016_elodonto_marosvasarhely

dij2

dij1

16fejlec_T

1% kampány

Diákseregszemle

Szakmai beszámolónk

A Versünnep Fesztivál 2016, többfordulós nemzetközi vers-és prózamondó verseny meghirdetésére 2016. január 28-án, 11 órakor, a Nemzeti Színházban került sor. A sajtótájékoztatón megszólalt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Csapó György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője, Falusi Márton, a Magyar Művészeti Akadémia képviselője, Dr. Galántai Csaba, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának tanára és Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány elnöke. A felszólalók, kivétel nélkül arra hívták fel a figyelmet, hogy a Versünnep Fesztivál fontos és hiánypótló szerepet tölt be kulturális életünk terén, támogatásra és figyelemre méltó eseménysorozat.

A 2016 évi fesztivál fővédnökei: Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkára és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Védnökséget vállaltak: Magyar Írószövetség, Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem.

A versenyek tematikájával a szervezők minden évben ünnepelni és emlékezni kívánnak jelentős alkotókra és fontos eseményekre. Idén Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére rendeztük meg az eseményt. Ennek megfelelően a versenyzőknek a minden évben kötelező kortárs szöveg mellett az ő műveikből, illetve az ’56-os eseményekhez kötődő alkotásokból kellett választaniuk.

A versenyre két kategóriában (mondott vers, énekelt/megzenésített vers) lehetett nevezni, az előző évek gyakorlatának megfelelően, végzett művészeknek, és szakirányú képző intézmények hallgatóinak. A nevezéseket 2016. február 7-ig küldhették el a Versünnep Alapítvány címére. A megadott határidőig 72 nevezés érkezett. Sokan jelentkeztek Budapestről és a tavalyi évhez hasonlóan a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról, de voltak versenyzők az ország különböző városaiból Hajdúhadháztól Kisvárdán át Dunaújvárosig. A határon túlról Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, és Ukrajnából vesznek részt művészek a Versünnep Fesztiválon. 44 versenyző vers- és prózamondás, 28 nevező pedig megzenésített vers kategóriában indult.

Az elődöntőkre március folyamán került sor a Budapesti Operettszínházban, március 7-én és 9-én 10- 16 óra között, továbbá március 21-én a Kaposvári Egyetemen, március 25-én 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az események nyilvánosak és ingyenesek voltak.

A versenysorozat döntőjére a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán került sor. A zsűri elnöke Huszti Péter, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes- és kiváló művész, prof. emeritus volt. A zsűri további tagjai: Császár Angela, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, Keresztes Attila színművész, rendező, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója Müller Péter Sziámi énekes, költő, Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész és Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző.

A zsűri, Lőrinc Tímea, zentai színművésznőnek ítélte a fődíjat (Párkányi Raab Péter külön erre az alkalomra készített alkotását, valamint 300 000.- Ft pénzjutalmat). A felajánlásoknak köszönhetően minden döntőbe jutott résztvevő értékes ajándékokkal a kezében, és maradandó élménnyel a szívében  távozott a Költészet Napját megelőző estéről.

A Versünnep Fesztivál különdíja (50.000 Ft pénzjutalom) Albert-Nagy Ákos (Sepsiszentgyörgy) érdemelte ki.

A Nemzeti Színház díja:

Egyetemista kategória (100.000 Ft pénzjutalom) Hunyadi Máté (Budapest)

Professzionális előadók kategória (2 db tiszteletjegy a 2016-os Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) nagyszínházi előadásaira, valamint meghívó 2 személy részére a Nemzeti Színház 2016-2017-es évadának minden nagyszínpadi premierjére, továbbá felkérés a 2016-2017-es évad egy produkciójában való részvételre) Ferenczi Attila (Kárpátalja)

A Budapesti Operettszínház díja (A megzenésített vers kategória győztesének: fellépési lehetőség az évadnyitó Pesti Broadway Fesztiválon) MÁCSAFEJ ZENEKAR (Székelyudvarhely)

A Magyar Művészeti Akadémia díja (Különdíj a vers- és prózamondó kategória győztesének: értékes könyvcsomag, valamint a Pesti Vigadó rendezvényeire és a Műcsarnok kiállításaira egy éven keresztül belépési lehetőség) Básti Andrea (Budapest)

A békéscsabai Jókai Színház díja (A szarvasi Vízi színpadon megrendezésre kerülő Vers a víz felett  programsorozatban önálló esttel való fellépési lehetőség) Simon Panna és Czigány Judit (Budapest) A Magyar Írószövetség díja (Értékes könyvjutalom és az Írószövetség irodalmi rendezvényein való fellépési lehetőség) Lázár Balázs (Budapest)

A Bánffy György Kulturális Szalon díja (Fellépési lehetőség a Szalon kulturális rendezvényén) Orosz Csenge, Varga Kinga (Kaposvári Egyetem)

Az RS9 Színház díja(Önálló Est megtartásai az RS9 Színházban) Lőrinc Tímea, Ferenczi Attila

A Széphalom Könyvműhely díja (Nagyértékű könyvcsomag):

Bácskai János, Bálint Ádám, Czigány Judit, Fülöp Tamás, Gaál Attila Csaba, Kisfaludy Zsófia,

L’AURA, Ruttkay Laura, Simon Panna, Varga Kinga.

Közönség díj (a Forrás Galéria felajánlása: Rádóczy-Gyarmathy Gábor Garabonciás című egyedi színezett rézkarca) Bácskai János.

A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Gyulányi Eugénia az ország legidősebb színművésze, továbbá a 2015 évi civil verseny két győztese, Némedi Emese (Szabadka), és Miller Olivér (Szekszárd), valamint Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla.

Budapest, 2016. június 27.

Kolti Helga

a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke

Támogatóink voltak