Versünnep a fegyverneki könyvtárban

Versünnepet rendeztek Fegyverneken 2023. április 12-én. A Fegyverneki Művelődési Központ és Könyvtár beszámolója az eseményről alább olvasható. Szeretettel gratuláluk a résztvevőknek és a díjazottaknak is!

„2023-ban ünnepeljük országszerte Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, így úgy gondoltuk, hogy a költészet napja alkalmából versmondó versenyünket idén az Ő emlékének szenteljük. Versenyünket idén is támogatta a Versünnep Alapítvány: egyvalaki meghívást nyerhetett a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi seregszemlére, ahol további nyeremények várnak a résztvevőkre, például szakmai továbbképző műhelyben vehetnek részt a legjobbak. A zsűri tagjai Szentpéteri Tiborné pedagógus, Szabó-Huber Nikoletta magyar-angol szakosa tanár, író, és Bihari József közművelődési szakember, költő voltak. Fegyvernekről és a környező településekről összesen 21 diák jelentkezett 3 korcsoportban (alsó- és felső tagozatosok, középiskolások). Nagyon színvonalas előadásokat hallhattunk, a gyerekek jól játszottak a hangjukkal, a tempóval, át tudták adni a versek hangulatát, érzelemvilágát. A zsűri minden szavalóhoz intézett néhány biztató szót, jó tanácsokkal látta el a gyerekeket további fejlődésük érdekében. A megnyitón Kindert Ferenc tanár úr szavalt a gyerekeknek és a zsűrizés alatti szünetben kötetlen irodalmi, zenei foglalkozást tartott.

Minden gyermek emléklappal és kisebb ajándékkal tért haza. A helyezetteken túl két különdíjat osztott ki a zsűri, ők is könyvjutalomban részesültek. A Versünnep Alapítvány Budapesten megrendezendő nemzetközi Seregszemléjére Farkas Zoltán 5. osztályos tanuló jutott tovább, amelyet a Dicsőséges nagyurak című vers fantasztikus előadásával vívott ki.

Eredmények:

I.Korcsoport

  1. Kerepesi Vince
  2. Csík Melinda
  3. Raffael Márkó

Különdíj: Gaál Kiara, Kozma Gábor

II. Korcsoport

Megosztott 1. hely: Budai Hanna és Farkas Zoltán

III. Korcsoport

Megosztott 1. hely: Mága Amanda és Kiss Barbara

A budapesti Seregszemlére továbbjutott: Farkas Zoltán.

Minden versenyzőnek, felkészítő nevelőnek és szülőnek gratulálunk!

Ollé Orsolya

vezető könyvtáros”

Kapcsolódó hírek