Csodálatos produkciókat láthattunk a Fegyverneki Művelődési Központ és Könyvtárban május 19-én. A Versünnep Fesztivált Csomor Csilla színművész képviselte a zsűriben. Minden résztvevőnek gratulálunk!
Ollé Orsolya vezető könyvtáros (Fegyverneki Művelődési Központ és Könyvtár) összefoglalója az eseményről:
„2022. 05. 19-én rendeztük meg a szavalóversenyt, melyre 18 gyermek érkezett nem csak Fegyvernekről, de a szomszédos települések iskoláiból is. Két kategóriában versenyeztek, alsó (I.) és felső (II.) tagozatos korcsoportban. A zsűriben Csomor Csilla színművésznő mellett Szentpéteri Tiborné nyugalmazott pedagógus és Kovács Szilvia színésznő, rendező, korábban a New York-i Magyar Színház igazgatója, ma már a Fegyverneki Művelődési Központ és Könyvtár kollégája foglalt helyet. Ollé Orsolya vezető könyvtáros megnyitó beszédét követően Ollé Zétény nagycsoportos óvodás szavalta el Nemes Nagy Ágnes Jön a kutya című versét, ráhangolódásként a versenyre. Őt követték a versenyzők szavalatai, és a zsűri értékelése minden szavalót követően. Sok hasznos tanáccsal, biztató szóval lettek gazdagabbak a gyerekek, amely fejlődésüket szolgálja a versmondás terén. Amíg a zsűri elvonult és meghozta döntéseit, a gyerekek üdítőt és pogácsát fogyaszthattak, valamint megtekinthették a Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett rajzversenyre érkezett pályaművekből álló kiállítást. Nagy izgalommal hallgatták az eredményhirdetést. Minden gyermek emléklapot, és kis ajándékcsomagot kapott, a helyezettek és különdíjasok pedig könyvjutalomban részesültek. A Versünnep Alapítvány seregszemléjére Mága Amanda, a Fegyverneki Orczy Anna Katolikus Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója kapott meghívást.”
Helyezések:
I. korcsoport:
I. helyezett: Mester Zselyke 4. osztályos (Petőfi Sándor: Füstbe ment terv)
II. helyezett: Farkas Zoltán 4. osztályos (Romhányi József: Nyúliskola)
III. helyezett: Náhóczki Nikoletta 4. osztályos (Nemes Nagy Ágnes: Szetye-Potya Péter)
Különdíj: Csík Melinda 2. osztályos (Petőfi Sándor: Anyám tyúkja)
II. korcsoport:
I. helyezett: Mága Amanda 8. osztályos (Orbán Ottó: Egyszerű átok)
II. helyezett: Kökény Dzsenifer 8. osztályos (Petőfi Sándor: Erdőben)
III. helyezett: Csík Melinda 7. osztályos (József Attila: Tél)
Különdíj: Túró Annamária 5. osztályos (József Attila: Indiában hol éjjel a vadak)
A seregszemlére továbbjutott: Mága Amanda
Szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk!