VERSÜNNEP 2022 – Kiírás iskolák és civil közösségek számára

VERSÜNNEP FESZTIVÁL 2022

hivatalos KIÍRÁS

ISKOLÁK ÉS CIVIL KÖZÖSSÉGEK SZÁMÁRA.

A Versünnep Alapítvány meghirdeti a VERSÜNNEP 2022 eseménysorozatot.

Kategóriák:

1. Vers- és prózamondás
2. Énekelt vers, versmegzenésítés
3. Képző- és/vagy filmművészeti alkotás
4. Táncművészeti alkotás

Kiemelt évfordulók:

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

Illyés Gyula (1902-1983)

A Versünnep programjához az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet oly módon, hogy jelentkezésével vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését, lehetőleg a kiírásban szereplő témakörnek megfelelően, de nem kötelezően. A Versünnep Alapítvány saját költségen biztosítja egy szakember (színművész, író, költő, rendező) delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A helyi versenyek alkalmával igény szerint „Rendkívüli irodalom órát” is tartanak delegált művészeink. A versenyek legjobbjainak, kategóriagyőzteseinek, nemzetközi seregszemlét rendezünk, ahol a résztvevők jutalmakban részesülnek, valamint a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehetnek részt.

A részvételhez szükséges a jelentkezés, amelyet a www.versunnep.net oldalon, az erre kialakított felületen tehetnek meg.

Saját verseny szervezése esetén kérjük a kiírást is mellékelni a jelentkezéshez, amennyiben elkészült.

>>Jelentkezési űrlap kitöltése<<

A jelentkezés lehetősége folyamatos!

Információt a www.versunnep.net oldalon, a szervezes.versunnep@gmail.com címen vagy a +36 30 5657701 telefonon, illetve a topolcsanyilaura@gmail.com címen kérhetnek az érdeklődők.

Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.

Az eseményekre 2022-ben, a pandémiás helyzettől és korlátozásoktól függően, folyamatosan sort kerítünk, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket.

Kiírásunk letölthető PDF formátumban!

A változtatás jogát fenntartjuk.

Kapcsolódó hírek