A fesztivál hivatalos programjához az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet, oly módon, hogy jelentkezésével vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését, lehetőleg a kiírásban szereplő témaköröknek megfelelően, de nem kötelezően. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak lehetőséget kínálunk produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén. Továbbá a kategóriánkénti nyerteseknek 2019 júniusában seregszemlét rendezünk a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán, ahol a résztvevők jutalmakban részesülnek, valamint a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehetnek részt.
A részvételhez szintén szükséges a nevezés és szándéknyilatkozat elküldése, a versünnep hivatalos web oldalán, a www.versunnep.com oldalon, vagy a szervezes.versunnep@gmail.com címre. A nevezésnek a tartalmaznia kell a jelentkező adatait, továbbá, hogy mikor, hol, és milyen korosztályban kívánja a versenyt megrendezni.
A nevezési lapot és szándéknyilatkozatot a www.versunnep.com honlapról lehet letölteni.
A változtatás jogát fenntartjuk.